Lezlinilzen terepasztala
Riport Lezlinilzennel
A hazai vasútmodellezés világában Balogh László neve szinte egyet jelent a precizitással és a szenvedéllyel.
Lezlinilzen
A hazai vasútmodellezés világában Balogh László neve szinte egyet jelent a precizitással és a szenvedéllyel, amelyekkel évtizedek óta ápolja és fejleszti hobbiját. Lezlinilzen terepasztala, mely a modellvasút-rajongók körében már egyfajta etalonná vált, nemcsak a részletgazdag kidolgozásáról, hanem az alkotó folyamatos fejlődés iránti elkötelezettségéről ismert. A terepasztal története, fejlődése és a mögöttes filozófia rávilágít arra, hogy a vasútmodellezés nem csupán egy hobbi, hanem egy életre szóló kihívás, amely folyamatos tanulást, tapasztalatszerzést és alázatot igényel. Balogh László pályafutása és a Lezlinilzen terepasztala története a hazai vasútmodellezés egyik legfigyelemreméltóbb példája, amelyet most alaposabban is megismerhetünk.
Nekünk, a Vasútmodell Centrum munkatársainak hazai példaképünk Balogh Laci, sok örömet lelünk Laci Lezlinilzen terepasztala/Lezlinilzen's model railway oldalában.
Nagy örömünkre nemrégiben Laci csatlakozott szerkesztőségünkhöz. A következő években egy közös, értékteremtő úton emléket szeretnénk állítani a kimagasló hazai tehetségeknek. Megköszönjük, ha támogatjátok a modellezés és makettezés itthoni népszerűsítését megosztásaitokkal, és ha még nem tettétek meg, kérjük, kedveljétek a VMC Magazin Facebook oldalát is!
A kezdetek
Kisgyerekként mindent gyűjtöttem, aminek köze volt a vasúthoz vagy a vasútmodellezéshez. Már ami elérhető volt. Ilyen ereklye volt egy régi Kleinbahn katalógus, amiben többek közt egy ÖBB gőzmozdony H0 méretarányú modelljének fotója szerepelt, ami egy pazarul kidolgozott diorámán, vagy terepasztal részletén állt. Akkor még az internetnek híre sem volt sehol, nem voltak mobiltelefonok és ha voltak is vasút modellezéssel foglalkozó magazinok, azokkal nem találkoztam. Budapesttől, az ottani nagyhírű modellboltoktól is 350 kilométer választott el. Semmi viszonyítási alapom nem volt. Arra már nem emlékszem, hogy ez a kis katalógus vagy inkább füzetecske hogyan került hozzám, talán nagyanyám ritkán hazalátogató osztrák rokonaitól kaphattam. Rengetegszer lapozgattam, nézegettem, mert az említett fotón szereplő precizitás vonzotta a szememet és - ugyan nem tudatosan - de követendő példának tartottam. Most felnőtt fejjel visszanézve tudatosult csak bennem, hogy ezt akkor gyerekként célul tűztem ki magam elé.
Nos, most elmesélem, hogy én hogyan kezdtem. Egy használt BTTB kezdőkészlettel, egy BR92 mozdonnyal és három kocsival trafó nélkül. Ez volt az elvetett mag. A gyakori vasúti utazások pedig bőségesen öntözték a magot. Ünnepek alkalmával apránként fejlődött a járműpark szinte csak használt modellekkel. Tizenévesen már javítani is tudtam a modelleket, így sokszor ingyen, szatyorba ömlesztve kapott kuka szökevényeket állítottam talpra. Vidéken új BTTB modelleket már csak elvétve, ismeretség útján lehetett kapni, messze a fővárostól kevés esélyem volt beszerezni ezeket és pénzem sem lett volna rá. Szakközépiskolás éveimben aztán már ösztöndíjat kaptam a vasúttól, ebből kezdtem el építeni az első, saját kezűleg tervezett terepasztalomat, de aknára futottam: az akkor hatalmas lépésnek számító profilsínes rendszerből a Pilz és a hazai Mákos-féle termékek voltak elérhetők. Rengeteg időt és pénzt pazaroltam el az utóbbi életre keltésére mindhiába. A pénz és az idő a terepasztallal együtt a kukában végezte.
Voltam éjjeliőr, dolgoztam fatelepen és lakatosműhelyben is. 2006 telén fogtam bele a terepasztal építésébe. Az akkor már tekintélyes járműpark és a kitűzött cél megmaradt, de gyakorlati szinten hosszú évekig nem modelleztem, viszont tervezgettem. Már mozdonyvezetői főállásom mellett vállaltam különféle munkákat, hogy a családalapításhoz szükséges anyagiakon túl jusson pénz az akkor már tervekben létező terepasztal megépítésére is.
A már modern technológiával készült pályán a régi járművek szinte estek-keltek, újak beszerzésére pedig nem jutott pénz. Az előrejutás érdekében újabb állomást kellett magam mögött hagyni: szinte az egész járműparkot eladtam. Öt-hat eladott mozdony árából tudtam venni egy új Tillig, ritkábban Roco gépet, így a járműpark a tizedére csökkent, viszont ekkor már a lehetőségekhez mérten igyekeztem tematikusan vásárolni. A gyártói kínálat bővülésével, az új technológiák megjelenésével már több lehetőség adódott a fejben lévő tervek, emlékek, hangulatok minél pontosabb megjelenítésére a terepasztalon, amelyek megvalósulását láthatjátok a fotókon és videókon.
Majd' 40 év elteltével érzem azt, hogy sikerült elérnem. Nem, nem a csúcsot, hanem a magam elé kitűzött célt. (Talán) a csúcshoz vezető út egy állomásához értem, de még innen is rengeteg apró lépés kell, hogy (talán a) célba érjek. A csúcs a hegy lábától nézve homályos, elmosódott valami, sokszor a köd miatt nem is látszik. Aztán amikor már az ember azt hiszi, hogy már ott van, akkor a szirt tetejére felmászva előbukkan egy "másik csúcs" és rájön, hogy amin most áll, az nem az. Bár sokan illetnek ezzel a jelzővel jószándékból, kedvességből, de nem vagyok profi, ami amúgy is egy nehezen meghatározható fogalom egy ilyen sokrétű hobbiban.
Ezzel kapcsolatban elmesélek egy megtörtént esetet: Szakközépiskolás évfolyamtársam volt egy versenyszerű testépítő srác. A kigyúrt alkathoz hatalmas ego társult és - hogyan is fogalmazzam meg szépen - a kedvében járó haverok úgy követték mindenhová, mint kiskacsák az anyjukat. Egyik késő este a vidéki nagyváros egyik nagyobb útján már kikapcsoltak a közlekedési lámpák, hősünk pedig át akart kelni az út túloldalára. A rá jellemző magabiztossággal le is lépett a gyalogátkelőhelyre, mondván: neki van elsőbbsége. Sikerült egy szakadt, piros Skoda 120 típusú gépjármű fékútján belül ezt elkövetnie, a Skoda csikorgó gumikkal állt meg előtte. Bajnokunk ezt sértésnek vette, és ököllel egy krátert ütött a Skoda csomagtartójának fedelébe. Aztán a szakadt, piros 120-as Skodából kiszállt egy még nagyobb ember, és egyetlen sallerral három helyen törte el emberünk arcát, amit csak fémkapcsokkal sikerült újra összerakni. Ezzel a mutatványával pedig kizárta magát a versenyzésből.
Amikor az ember első lépésként nem az elérendő célt tűzi ki maga elé és nem viseltetik a szakmája/hobbija iránt kellő alázattal, nem óhajtja bejárni a tapasztalatszerzés útját, nem hajlandó alapos körültekintéssel és ezt követően reális és helyes önkritika gyakorlásával felmérni az aktuális helyzetét, amikor úgy gondolja, hogy ő profi és azt hiszi, hogy a csúcson van, akkor ássa el önmaga annak a lehetőségét, hogy egyszer tényleg ott legyen.
A vasútmodellezés helyzete
Amit ma vasútmodellezésnek nevezünk, ami alapján meghatározzuk az egyes nívókat, azt 99 százalékban a rendezvényeken és a világhálón elénk tárt kínálat alapján tesszük, ami - valljuk be - elég széles skálán mozgó, vegyes minőségű kínálat. Egy káosz. De honnan tudja bárki, hogy egy budapesti lakásban nincs egy olyan szürke egér, aki magasról tesz a Facebookra meg a többi virtuális közösségi bordélyházra, de olyan művet tudna mutatni, amitől a ma profinak nevezett modellezők is lehajtanák a fejüket? Honnan tudja bárki, hogy ki fog kiszállni a szakadt Skodából?
Napjainkban a vasútmodellezés, pontosabban fogalmazva a vasútmodellezéssel való foglalkozás egyre népszerűbb. Több tucat Facebook csoportban igyekeznek a résztvevők jóindulatú, segítőkész tanácsokat adni egymásnak, holott a legtöbb esetben maguk sem tudják, hogy mit akarnak és merre járnak. Együtt tévednek el, és észre sem veszik. Miért? Mert soha, sehol, egyetlen előadáson vagy könyvben sem említik meg a modellezés alapját: három kérdést, melyeket önmagunknak kellene feltennünk még azelőtt, mielőtt bármihez neki kezdenénk.
- MIT akarunk megvalósítani?
- A legfontosabb kérdés: MIÉRT? Miért pont azt akarjuk megvalósítani? Mi az az emlék, benyomás, hangulatkép, amit a modellezés által konzerválni szeretnénk?
- HOGYAN? Mekkora hely kell a tervek megvalósításához, ezzel szemben nekem mekkora helyem van hozzá? Milyen mértekű anyagi igénye van a tervnek és ez rendelkezésemre áll-e majd a kivitelezés során? Milyen kompromisszumokat hozzak annak érdekében, hogy az elérni kívánt célom és terveim legkevésbé csorbuljanak? Rengeteg tervezésnek próbálgatásnak kellene megelőznie a gyakorlati kivitelezés megkezdését.
A vasútmodellezés jövője
Az elmúlt egy évtized alatt számtalan meddő vita folyt a hazai vasútmodellezés minőségi hanyatlásáról, és sokszor védekeztek a magukat megszólítottnak érző emberek azzal a közhellyel, hogy: "Tedd a szívedre a kezed, te hogy' kezdted? Na látod" - válaszolja is meg a saját maga által feltett kérdését, ezzel igazolva, hogy a hiba az én készülékemben van.
Elismerés
2012 októberében kaptam meghívást a 2013-as Gödöllői Vasútmodell Kiállításra, ahol olyan modellezők mellett szerepelhettem, akiknek a munkáit tátott szájjal figyeltem az internetes oldalaikon, de soha nem találkoztam még velük. Önmagában már a meghívás is elismerés volt. Amikor aztán a kiállításon ők odajöttek hozzám gratulálni, akkor gondoltam azt, hogy én is modellező vagyok. Látogatói oldalról pedig az a legnagyobb elismerés, amikor egy-egy tájrészlettel vagy életképpel sikerül érzelmeket felidéznem az emberekben. Egyik ilyen maradandó elismerést egy idős házaspártól kaptam, akik a kiállítáon hosszasan szemlélgették a terepasztalt, majd odaléptek hozzám, és könnyes szemekkel megköszönték, hogy - bár akaratlanul - megörökítettem a boldog gyermekkoruk egyik helyszínét és ezzel felidéztem bennük a szép emlékeket. A bácsi úgy fogalmazott, hogy még a talpfák kátrányos szagát is érzi az orrában. Számomra ez a sikerélmény, és ezt tartom a modellezés lényegének.
